A blogom nevének jelentése/Miről szól a blogom?

Mit is jelent a blogom neve?

Annak idején a neve még BobLOG volt. Ezt azt hiszem anno ki is fejtettem, de az a poszt talán nem is került vissza fel. Szóval tegyük ezt meg most újra. 🙂 Az én becenevem Bobesz, egyeseknek csak simán Bob. Hogy honnan is ered ez? Nagyon egyszerű, de sokáig én sem tudtam. 😀 Ugyanis ezt a családom ragasztotta rám és csak jóval később kérdeztem rá, hogy mégis honnan is jött ez. Amikor még húgommal kicsik voltunk, nem tudta kimondani a nevemet (Norbika) és mindig Bobikának hívott. Hogy ebből miként és ki által is lett a Bobesz azt már nem tudom. A mostani neve nyilván így már világos. A régi neve amolyan szójáték volt Bob, mint a becenevem és LOG, mint napló, valamint bLOG, mint blog. Meglehet nem valami fantáziadús, de akkor ennyire futotta. 😀

Miről szól a blogom?

Ha nagyon egyszerűen leszeretném tudni, akkor annyit mondanék, hogy rólam. Kicsit bővebben, mindenről ami nem VH téma. Azonban ez már nem teljesen igaz, ugyanis vannak olyan területek amelyeket nem tudok teljes mértékben elkülöníteni a két felület között. Ilyenek például az utazásaim, amelyek a közeljövőben nagyobb teret fognak nyerni mindkét oldalon.

Valamikor a The Social Network megjelenése környékén kezdődött az egész. Akkora már egy ideje foglalkoztam webfejlesztéssel, de azt a részét most hagyjuk, talán meséltem már róla. Néha-néha írogattam egy kis naplót, ami azóta már kitudja hova tűnt. Később visszaolvasgattam, és igen csak gyermeteg dolgok voltak benne, de mit várunk, valamikor általános iskolában kezdtem el leírni a gondolataimat, hogy épp mit álmodtam, mit érzek stb. Mára már nagyon sok mindenre nem is emlékszem belőle. Talán csak az egyik álmom az ami végérvényesen beégette magát az emlékeim közé.

Egy bejegyzés a gyerekkoromból

Negyedikes vagy talán ötödikes lehettem. Dehogy is, 2001 márciusában volt a nagy árvíz nálunk, minek következtében be kellett költöznünk a nagyszüleinkhez, mivel a mi házunkat is elöntötte a Tisza. 99-be kezdtem, akkor másodikos lehettem, vagyis már készültem a harmadik osztályba azon a nyáron. És azt a feljegyzést még az ott tartózkodásunk alatt írtam. Persze, hogy akkor játszódott, hisz még friss volt az élmény. Pont az árvíz következtében Zánkán töltöttem némi időt, ha jól emlékszem az iskolával. (Elővettem a porosodó általános iskolai fényképalbumomat, hogy keressek ide egy képet, de “sajnos” csak olyanok vannak amin többed magammal szerepelek.)

Az álom igazából arról szól, hogy épp Zánkán vagyunk és a táborban a faházak között összefutottam egy idegen lánnyal, elkezdtünk beszélgetni, ismerkedni. Na most itt szögezném le, hogy már itt abszurd a helyzet 😀 akkoriban ilyet sose csináltam volna, ilyen téren túlságosan is visszahúzódó voltam. Az álom azonban folytatódott. Lényeg a lényeg, a vége egy “csók” lett. Azért tettem idézőjelbe, mert akkor még nem tudtam pontosan milyen az és hát emiatt az maradt meg bennem, hogy az az volt. Amint felkeltem, egyből papírra vetettem az egészet, kiegészítve azzal mit éreztem, reménykedve abban, hogy így talán örökre megjegyzem és újra és újra átélhetem majd. Ma már csak a történet maga maradt meg az emlékeimben, valamint az, hogy milyen melegséggel töltött el az egész, és bár ezt sose fogom megérteni miért volt fontos, de… meggy ízű volt. 😀 Magára az ízre már nem emlékszem, de arra határozottan igen, hogy ezt fontosnak tartottam feljegyezni.

Kanyarodjunk vissza

Ajjaj, már megint túlságosan is elkanyarodtam. Na szóval miután megnéztem a The Social Network-öt, dobtam 1-2 hobbimat, és a papír alapú naplómat és a film elején lévő blogoláson felbuzdulva belekezdtem a saját blogomba. Eleinte csak olyan tweet hosszúságú bejegyzések születtek, naponta akár több is. Majd egyre inkább elkezdett formálódni bennem, hogy pontosan mit és milyen formában is szeretnék megosztani. Mint ahogy már említettem párszor mostanában, a blogom felélesztése során, nem minden posztom került ismét nyilvánosságra, ennek megvan az oka. Sokat változtam és talán érettebb is lettem. Vagy nem. 😀

Összegezve tehát, rólam, a véleményeimről, gondolataimról és az általam írt történetekről, legyenek azok erotikus felütésűek (HQATPS – Holly Quin And The Pleasure Slaves), vagy éppen Fantasy jellegűek (Egy világ, később kerül újra publikálásra).

Oszd meg a bejegyzést:

Hasonló Bejegyzések

Egy magányos űrhajós lebeg a végtelen, sötét világűrben, teljesen elszakadva bármilyen hajótól vagy szerkezettől. A háttérben távoli csillagok és galaxisok tűnnek fel, míg az űrhajós törékeny alakja a semmi közepén lebeg, reményvesztett, és küzd az elszigeteltség érzésével.
Fájdalom/Bánat

Az Utolsó Út

Lebegsz a végtelen világűrben, ahol már semmi sem köt semmihez. A távoli csillagok elérhetetlenül pislákolnak, a hideg sötétség teljesen körülölel. Az elszigeteltség súlya rád nehezedik, ahogy egyedül sodródsz a kozmoszban. Egy utolsó gondolat motoszkál benned: mi értelme harcolni, ha nincs kiért vagy miért? Az univerzum válasza némán, ridegen figyel.

Tovább Olvasom
Tejfölös húsgolyók gombás szószban, krémes burgonyapürével, rusztikus tálalásban, faasztalon.
Receptek

Tejfölös Húsgolyók Burgonyapürével

Próbáld ki ezt a tejfölös húsgolyók receptet burgonyapürével, amely egy tökéletesen otthonos és lélekmelengető fogás a hűvösebb napokra. Az omlós húsgolyók és a krémes gombás-tejfölös szósz kiváló párosítása hamar a család kedvencévé válhat!

Tovább Olvasom

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése