Óh, drága Francesca

Másnap még Tomy munka előtt kivitt az állomásra. Vegyes érzésekkel vágtam neki az útnak. Francescát és Louist is rég láttam már, viszont Solo-val nem sok kedvem volt összefutni. Felszálltam a vonatra, megkerestem a helyem. Szerencsére az ablak mellé kaptam, így egész úton figyelhettem az elém tárulkozó tájat. Utazás közben imádom csodálni a természetet. Valahogy megnyugtat és elvonja a figyelmemet. Elővettem a fülhallgatómat, elindítottam az egyik lejátszási listámat, majd levettem a szandálomat, felhúztam a lábam, és homlokommal az ablaknak dőltem. Arctic Monkeys, ez tökéletes lesz.

Ahogy kigördültünk az állomásról, egyből belefeledkeztem az elém tárulkozó természetbe és a fülembe lüktető zenébe. Korán volt még, csodás narancssárga fényben pompázott minden. Sokakkal ellentétben én imádok vonatozni. Ebből a idilli állapotomból a kalauz zökkentett ki. Gondolom többször is megszólíthatott, mivel már a vállamat kocogtatta. Odafordultam, kivettem a fülhallgatót, rámosolyogtam és udvariasan elnézést kértem tőle.

Majd miközben fordultam vissza az ablakhoz, észrevettem a szemben ülő nőt. Valami izgalmas könyvet olvashatott, minden reakciója kiült az arcára. Általában nem szoktam megfigyelni az embereket, de valamiért felkeltette az érdeklődésemet. Olyannyira, hogy már nem is tudtam elveszni az én kis ablakomban. Vissza- vissza pillantottam rá. Végül bele szenderült a könyvébe. Sajnos nem láttam a könyv borítóját, pedig elkezdte mozgatni a fantáziámat, hogy vajon, miről is olvashatott.

A figyelmemet ismét az üvegtábla túloldalára fordítottam. Sosem éreztem még így, de Tomy már most hiányzott. Az ablakra vetítettem, amikor este fáradtan hazaér, és mégis mosolyra húzódnak ajkai amint meglát. Oly szerelmesen bámultam az ablakra vetített emlékképre, mint egy tizenéves kislány az ő szőke hercegére. Hát ezt is megéltük Holy.

Merengésemet ismét megzavarta valami. Egy apró alig hallható nyögés. Egy apró pillantás elég volt ahhoz, hogy lássam, nem jöhetett ez máshonnan, mint a velem szemben ülő nőtől. Még mindig aludt, és igen pikáns álma lehetett. Ajkai finoman eltávolodtak egymástól. Álla kissé megemelkedett, homlokán apró ráncok jelentek meg, arca elpirult. Ismét egy halk és finom nyögés ütötte meg a fülemet. Majd beleharapott az alsó ajkába, mire ujjai nem bírták tovább szorítani a könyvet és az a földre hullt. Erre felébredt, és pár pillanatra látszott zavartsága.

Visszafordultam az ablakhoz és ekkor látom be is gördültünk az állomásra. Francesca márt várt rám. Ő természetre még nálam is vadabb volt. Ez meglátszott az öltözködésén is. Tépett vörösesbarna haj, lila tincsekkel, tűzvörös rúzs. Bal válla teljesen csupasz, a melltartó pántja is lecsúszva. Feszes koptatott és szakadt farmernadrág, No Fear cipő. Természetesen a deszkáját sem hagyhatta otthon. Hanyatt feküdt egy padon. Egyik lába felhúzva, felsőtestét karjával könyökölve tartotta meg. Tekintetét a nap felé szegezte.

Gondoltam odalépek hozzá és meglepem, erre…

  • Meg se próbáld Holy, meg se próbáld! – rezzenéstelenül feküdt tovább
  • Ugye nem a deszkádon fogsz engem hazavinni? – bököm oldalba
  • Majd halálra unom magam, míg ideérsz. – emeli le a napszemüvegét – Jó újra látni! – mosolyog rám
  • Téged is.
  • Van kedved kijönni a parkba? – pattan fel a padról.
  • Előbb hazamennék és lepakolnék. – ölelem át.
  • Akkor viszont beugrunk Louishoz is – pattant fel a deszkájára – említettem neki, hogy meglátogatsz, azt mondta készít neked valami finomat.
  • Imádom Louist, rendben van, biztos ő is aggódott értem.
  • Kis-anyám, használd néha a telefonod, vannak, akiknek fontos vagy.

Beszálltunk a kocsijába. Jó érzés volt ahogyan a szél a hajamba kapott, a kocsi által keltett friss hűs szellő elviselhetővé tette a nagy meleget. Csak hátra dőltem, kikönyököltem, fejem oldalra biccentettem, és a napszemüvegem mögé rejtőzve „figyeltem” ahogy Francesca fecseg. Átszáguldottunk a városon, egyenesen Louis kávézójához. Már kintről érezhető a frissen őrölt kávé és frissen sült péksütemények mennyei keveréke. Mennye illat orgia, mely akarva akaratlanul csábítgat, mígnem teljesen le nem vesz a lábadról, csak ez esetben nem a csipke lesz nedves, hanem az ajkaid, majd mind a tíz ujjad.

Benyitottam, a tekintettem egyből az én kis zugomra vetettem. Bár ne tettem volna. Ott ült Solo. Megtorpantam, majd Francesca bökött oldalba.

  • Mi az, már elfelejtetted, mennyire szerettél ide rejtőzni?
  • Foglalt az asztalom – hümmögöm – és pont Solo ül ott. – fordulok ki az ajtón
  • Na nem, ezt most nem játsszuk el! – horkan rám – Luis, lepj meg minket valami finommal! – kiáltja el magát

Francesca odalép az én kis sarkomhoz, beszédbe elegyedik Soloval. A szóváltás után csak annyit látok, hogy utasítja a távozásra. Már-már a bögréjét is felemelné az asztalról, hogy majd ő letakarítja. Ekkor Solo feláll és a pénztárhoz siet. Én igyekeztem észrevétlenné válni. Ez azonban most nem sikerült. Észrevett, és felém vette az irányt. Jobb kezem a tarkómra helyeztem, és a földet bámultam, fél szemmel tekintettem csak fel. Már majdnem megszólított, mikor Francesca egyszer csak mellém ugrott és megragadta a karom.

  • Gyere, szabaddá tettem az asztalodat. – kezd az önfényezésbe.
  • Semmi szükség nem lett volna erre, mit mondtál neki?
  • Távozzon, mert megjött az asztal úrnője. – kacag fel.
  • Te még mindig hülye vagy! – mosolygom rá.
  • Szabad lett az asztalod vagy sem? – teszi csípőre a kezét.

Amint helyet foglaltunk Louis máris letett az asztalunkra két bögre kávét és egy-egy tányér süteményt.

  • Köszönjük szépen! – öleltem át
  • Aggódtam érted!
  • Tudom, ne haragudj! – sütöttem le a szemem
  • Ne butáskodj, haragudtam én valaha is rád? Még az első találkozásunk alkalmával sem. – mosolyog rám
  • Nem is tudsz haragudni vénember. – élcelődött Francesca
  • Mond, hány vendégemet szeretnéd még elijeszteni innen? – Vág vissza.
  • Nem jó asztalhoz ült le. – csattan fel
  • Szebben is a tudtára adhattad volna.
  • Már túl vagyunk rajta, ne pörögj ezen ennyit.

Látszott Louison, hogy nem tetszett neki, de inkább nem forszírozta tovább. Magunkra hagyott, én pedig egy korty kávé után, elmeséltem mindent, ami köztem és Tomy között történt. Nem mondom, sikerült rendesen meglepnem. És nem is feltétlen a swingeres, esttel, hanem magával a ténnyel, hogy együtt vagyok Tomyval. Eleinte azt hitte, csak poénkodom. Aztán szerintem rájött mindabból ahogyan és amiket meséltem, hogy ez nem tréfa, hanem ez a kőkemény valóság. Persze nem sikerült kielégítenem kíváncsiságát, a kocsiban is végig nyaggatott. Mondtam neki, vegyünk pár üveg bort menjünk fel hozzá és majd a bor előcsalogat belőlem mindent amire csak kíváncsi. Nem kellett kétszer mondanom. Már fordultunk is be a kedvenc borászatunk udvarára. Onnan pedig egyenesen hozzá mentünk. Bementünk, épp, hogy letettük az üvegeket, már bontotta is az elsőt. Elővett két poharat, töltött mindkettőbe, majd a dohányzó asztalra helyezte a poharakat és az üveget.

  • Huppanj le, aztán mesélj. – kacsintott rám

Épp a swingeres estet meséltem és azt, hogy milyen volt egy nővel, amikor is szájon csókolt. Elsőre picit meglepett, amit valószínűleg észre is vett rajtam, mivel kissé elhúzta a fejét. Viszont ahogy meséltem, előjöttek az emlékek, és a bor is kellően megtette hatását. Így hát visszacsókoltam. Amilyen vad mindkettőnk természete, olyan érzéki volt az első csókunk. Teljesen belebizseregtem. Elvette a kezemből a poharat, és az asztalra tette. Jobb kezemmel finoman megfogtam az arcát, bal kezemmel pedig a pólója alá bújtam, és ráfogtam az oldalára. Közben csókoltam, és neki döntöttem a kanapé hátának. Bal lábam finoman átemeltem rajta, és az ölébe ültem. Ráfogott az oldalamra, és magához húzott. Elindultam a bal kezemmel fel az oldalán, miközben ő a hátamat kényeztette. Beleharaptam az alsó ajkába, magam felé húztam kissé, majd eleresztettem. Mélyen a szemébe néztem, és érzékien felkacagtam. Erre finoman eltátotta ajkait, éppen, hogy kilátszódtak a fogai, amiket a nyelvével végig simított. Mindkettőnk szemében látszódott a vágy. Újra megcsókoltam, és közben megszabadítottam a pólójától. Mennyei érzés volt a libabőrös bőréhez simulni. Az ölében ülve tekintettem le rá. Ő felnézett rám. Szemei megteltek vággyal, ajkai tűzvörösen kérleltek, hogy folytassam. Egyetlen pohár bor erre képes velem? Vagy mindig is vágytam erre, csak nem adtam át magam? Nem tudom, minden esetre, én szintúgy égtem a vágytól. Kíváncsi voltam, hogy egy vadidegen nő után milyen lehet egy olyan nővel átélni, akit igen közel tudhatok magamhoz. Nem is időztem sokáig a szemei és ajkai között vándorolva. Megfogtam a tarkóját, magamhoz szorítottam, és olyan vadul és érzékien csókoltam meg, ahogyan csak tudtam. Közben finoman elkezdtem a csípőmet mozgatni. Ennek következtében egyből ráfogott a csípőmre, és amennyire csak tudott közel húzott magához. Bal kezével elengedett majd óvatosan levette a felsőmet. És ezzel a mozdulattal a jobb mellbimbóm az ajkai között leltek kényeztetésre. Amint nyelvével megérintett, megfeszült a hátam, arcom a plafonnak szegtem. Körmeimmel végig szántottam a hátát. Elnyújtott halk nyögéssel és a mellbimbóm óvatos, fogai közé szorításával válaszolt.

  • Óh, drága Francesca, érezni akarlak, mindenhol. – szakadt ki belőlem egy halk sóhaj közepette

Ennek ellenére most nem akartam az irányítást kiengedni a kezeim közül, ahogy Francesca-t sem akartam ereszteni. Minden porcikáját szerettem volna megízlelni. Nem is tettem másként. Teljes mértékben átadtam magam az érzéseimnek. Agyamat köd lepte el, nem érdekelt semmi és senki. Újra és újra szerettem volna átélni azt, amit a swingeres esten. Érezni akartam a bőrét a bőrömön, ajkait az ajkaimon. Levettem a melltartóját, majd a kanapé háttámlájáról annak síkjára döntöttem. Csuklójánál fogva karjait a kanapé karfájának szegtem, mire az alsó ajkaiba harapott, lehunyta szemét, majd a fülembe súgta:

  • Épp ez a tűz hiányzik ma a férfiakból, ne merj nekem újra eltűnni Holly!

Miről beszél ez? Hisz annyi tűzben égő férfival sodort össze az élet. Majd ahogy finoman végig húztam az ujjaim a karján, leesett. Nem elég tűzben égni, irányítani is tudni kekl azt. Villámcsapásként jutott el a tudatomig, ezt szeretem én Tomyban. Majd gyorsan elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat, hogy csak magamra és Francesca-ra tudjak koncentrálni.

Végigszántottam az oldalát miközben mélyen a szemeibe néztem. Folyton meg akart csókolni, de nem engedtem neki. Csak bámultam a szemeibe és azt figyeltem, hogy gyúl egyre nagyobb lángra benne a vágy irántam. Remek módszer volt mondhatom. Mire a csípőjét elértem, már kéjesen mozgatta azt alattam. Bal kezemmel elengedtem, jobbal megszorítottam. Bal kezem a nyaka mellett helyeztem el, oly közel, hogy épp összeért a bőröm a bőrével. Ekkor megcsókoltam. Felsőteste megemelkedett, és csak akkor hullt vissza a finom barna bőrre amikor ajkaink eltávolodtak egymástól. Elvarázsoltak megduzzadt forró ajkai, legszívesebben elvesztem volna bennük. Már értem Tomy miért szokta annyira bámulna az enyéimet.

Megcsókoltam a fülcimpáját, majd szép lassan arcán keresztül elértem a nyakát. Ő közben mindvégig, hol a hátam, hol az oldalam, hol a fenekem izgatta. Hamvas nyakán és vállain hosszasan elidőztem. Éreztem teste minden reakcióját az apró csókjaimra. Minden levegővételét, minden megrezdülését, minden halk hangot hallottam melyek ajkait elhagyták. Mellei minden négyzetmilliméterét végig csókoltam, majd a mellbimbóihoz érve visszaadtam azt a feltüzelő kényeztetést, amelyet tőle kaptam pár perccel ezelőtt. Teste ismét elemelkedett a barna bőr kanapétól. Ismét halk de annál erőteljesebb nyögés szakadt ki belőle. Hasához érve, kézfeje a tarkómra vándorolt, belemarkolt, majd finoman jelezte, hogy kissé szaporábban vegyem lejjebb az irányt. Nem erőltette, amolyan jelzés értékkel bírt csupán. Nem engedtem neki, mint mondtam minden porcikáját érezni szeretném. Szépen lassan, érzékien haladtam csípője irányába. Mikor elértem azt, finoman a farmerja alá nyúltam, elemelve azt a testétől. Kigomboltam, majd szép óvatosan lejjebb húztam, épp annyira, hogy tovább folytathassam a kényeztetését. Majd lehúztam a térdéig, majd teljesen megszabadítottam tőle. Ekkor a lábfejétől indultam el a bokáján keresztül, végig a lábszárán át elérve a combjait. Leheletnyire végig húztam az ujjaim a belső combjain elérve az akkora már teljesen átázott csipkét, de nem érintve azt. Ismét a csípőjéhez emeltem az ujjaim. Finoman a fekete csipke alá bújtattam egyik ujjamat, majd elkezdtem alatta a szemérem dobja felé haladni, szép lassan. Közben végig az arcát és arcizmai rezdüléseit fürkésztem.

Még óvatosabban tovább haladtam míg nem megérintettem szeméremajkait. Francesca felnyögött, feje elemelkedett, kezével a tarkómra markolt, másikkal magát támasztotta. Rá mosolyogtam, majd félrehúztam bugyiját. Megérintettem nedves csiklóját. Újabb nyögés szakadt ki belőle. Pár másodpercnyi játszadozás után az ujjaim helyét átvette a nyelvem. Eleinte csak a nyelvem hegyével tüzeltem tovább az addigra már lángokban álló, vonagló testét. Csiklóját pihenni hagytam és bele-bele kóstoltam forró, nedves vaginájába. Minden egyes behatolásnál halk nyögés csapta fel a fejét. Pedig még csak épp a nyelvem hegyével érintettem. Keze ismét a tarkómra tévedt, de ez esetben nem szorított rá, csak megpihentette rajta. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatoltam nyelvemmel. Fürgén ficánkolt benne, nagyokat nyelve. Éreztem, a tarkómon pihentetett keze megfog, majd átadta magát a forrongó vágynak és elélvezett. Hatalmas robbanásának erőteljes nyögés formájában hangot is adott. Pár másodpercig még folytattam nyalánk játékomat a combjai között, majd tekintetemet ráemeltem. Mindkettőnk arcán finom mosolyt lehetett felfedezni. Feljebb kúsztam és megcsókoltam. Közben átkarolt és maga alá fordított. Így folytatódott még legalább fél órán át. Hol egyikünk, hol másikunk teperte le a másikat.

Mennyei érzés volt mind azt átélni, amit az előbb nyújthattam neki, csak most épp általa. Azt vártam, de nem volt hasonlítható a swingeres esthez. Teljesen más volt Francesca-val. Mi több, most nem használtunk segédeszközöket, játékszereink mi magunk voltunk. Nem is volt szükségünk semmi másra.  Végül mind a ketten kielégült arccal és pihegve vágtunk neki a következő pohár bornak. Egészen másnap reggelig, nem is futott át, vagy ha mégis, nem engedtem, hogy előtérbe kerüljön az a gondolat, miszerint, hogyan tovább, mi legyen Tomyval. Csak ültem ott a kanapén, egy szép fekete francia csipkében, kortyolgattam vérvörös bort. Francesca tekintetét fürkésztem, és átbeszélgettük az egész éjszakát. A kielégülést követően mindketten megéheztünk. Francesca rendelt sushit. Annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy elfelejtettünk felöltözni mire megérkezett a futár fiú. 18-20 év közötti fiú lehetett.

  • Basszus, van egy köntösöd? – riadok fel.
  • Minek az neked? – értetlenkedett Francesca.
  • Nem gondolod, hogy így fogom fogadni a futárt? – förmedek rá.
  • Ugyan – von vállat – talán elengedi a szállítási díjat. – kacsintott rám.

Nem szóltam semmit, csak rámosolyodtam és hagytam, hogy ajtót nyisson. Szegény fiú annyira meg volt illetődve, hogy majdnem a vacsoránk árát is elfelejtette elkérni, nemhogy a fuvardíjat. Még mielőtt távozhatott volna:

  • Vidd édes a nappaliba! – csapott a fenekemre miközben átadta az ételt.
  • Rendben drágám! – csókoltam szájon.

Szerencsétlen fiúcska arca teljesen elvörösödött. Alig, hogy bezáródott az ajtó, hangos nevetés jött elő mindkettőnkből. Nem fogok önáltatásba kezdeni, tudom nagyon jól, hogy sosem voltam visszafogott, de meztelenül fogadni a futárt még nekem is újként hatott. Ennek ellenére, hagytam magam és élveztem a színjátékot. Színjáték volt ez egyáltalán? Minden olyan magától értetődőnek tűnt, olyan könnyedén mondtam ki, hogy drágám és csókoltam meg Francesca-t egy vadidegen előtt. Sokadik üveg bor csúszott le a torkunkon mire rám talált a kanapén az álom.

Oszd meg a bejegyzést:

Hasonló Bejegyzések

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése