A kezdetek kezdete

Az első eset, milyen meglepő az én esetemben is volt első. 🙂 A srácra már nem igazán emlékszem, de magára az aktusra, mintha fél perce történt volna.

Közel hajolt a fülemhez, majd elkezdte suttogva a testemet becézni.

Imádom a szép kerek melleid, a feszes kerek feneked, a szép izmos lapos hasad, a vadító oldalad, a csábító combjaid, a nyakad, az arcod, a tüzes ajkaid.

Ekkor elhallgatott egy kis időre, sóhajtott egyet, majd hozzátette

Imádom harapdálni.

Erre teljesen összerándultam, pedig még csak a szavai érintettek meg. De nem kellett sokat várnom az érintésére. A nyakamnál kezdte. Finoman az ujjbegyével végig simította, majd egyből rátért a combjaimra, ma már tudom, azért, hogy még jobban feltüzeljen, akkor azonban még nem értettem mire fel ez a váltás. A belső combomon haladt felfelé egészen a puncimig, majd mikor már majdnem elérte picit megállt, majd hirtelen elkapta a kezét finoman érintve azt. Felnyögtem, majd hirtelen ránéztem, vártam valami reakciót tőle is, de nem jött. Ez még jobban feltüzelt. Folytatta tovább a testem feltérképezését. Végig az oldalamon, óvatosan, lassan. Végig megfeszültem amíg az oldalammal játszadozott. Ő csak nézett, de nem láttam semmit a szemében. Istenem, mikre képes ez a fiú, gondoltam magamban, majd ráharaptam az ajkaimra. Ekkor engedett egy finom mosolyt. Éreztem, hogy jól tettem. De amilyen gyorsan jött a mosoly, olyan gyorsan is tűnt el. Istenem, de nehéz lehet kizökkenteni. Aztán már nem tudtam gondolkodni. Elindult a melleim felé. Először csak körülötte, majd óvatosan megfogta, picit meg is markolta. Ezután óvatosan körözött a mellbimbóimon. Ismét váltott. Elindult a bikinivonalon keresztül a köldökhöz, onnan egyenesen a nyakamig. Finoman megfordított. Ismét a combjaim következtek. Majd pár pillanat múlva, hátulról kezdte finoman ingerelni a puncim. Azt hittem, most végre megkapom. De nem, nem engedett, folytatta tovább. Rátért a fenekemre. Finoman ujjbeggyel kezdett itt is, majd óvatosan belemarkolt, végül megpaskolta. Ezután végigment a hátamon, egészen a lapockámig. Ekkor jöttek a vállaim. Ekkor még mindig csak az ujjbegyeit használta. Már ekkor majd felrobbantam a vágytól, de úgy irányította az egészet, épp olyankor tartott aprócska pihenőket, hogy ne tudjon ez megtörténni. Azután jöttek a finom apró csókok, ugyanazon az útvonalon, amin az ujjbegyeivel bejárta az egész testemet. Majd amikor az ajkaival is végig tapogatta a testemet, elém hajolt, majd adott egy finom csókot. Ekkor csókolt meg először. Én próbáltam hevesen visszacsókolni, de nem hagyta, éreztetni akarta, hogy ő irányít. Majd kaptam egy vad forró csókot. Hosszú volt ez a csók, közben hol a nyakam, hol a vállam, hol az oldalam simította. Mikor abbahagyta csak kapkodtam a levegőt, de rajta meg sem látszódott. Majd ismét a fülemhez hajolt.

Szeretnéd, ha a vastag lüktető farkam a lucskos puncidba tenném?

Ezután elkezdett a fülcimpámmal játszadozni. Visszatért a nyakamhoz, majd a mellemhez. Közben egy-két helyen ki is szívott. A hasamon és az oldalamnál ezt különösen élveztem. Én már nagyon nem bírtam magammal. Nyögdécseltem, sóhajtottam. Rám nézett, elmosolyodott. Én ismét az ajkaimba haraptam és halkan azt rebegtem, tégy végre a magadévá, nem bírom tovább. Egy pillanatra lehunyta a szemét, jelezve, hogy rendben. Kikötözött majd rá is tért a puncimra. Elkezdett vele játszadozni. A finom simogatásokat finom csókok követték. Majd egy kis nyelvjáték, közben picit foggal rá-rá fogott a csiklómra. Nem fájt, de iszonyatosakat nyögtem közben. Jó mélyen bedugta a nyelvét, azzal is játszadozott, közben az ujjával a csiklómat simogatta, a másik kezével a combomat markolászta. Ezután finoman felnyúlt egy ujjal, majd még egyel, és jól megujjazott. Közben a másik kezével a testemet simogatta. Ekkor már könyörögtem, hogy vigyen el, nem bírom. Ekkor a vállamhoz térdelt, láttam a meredt lüktető farkát, megnyaltam az ajkaimat és ismét elkezdtem harapdálni. Az egyik kezével megfogta az állam, a másikkal a farkát. Behelyezte a számba, és hagyta, hogy most én játszadozzam vele egy kicsit. Ekkor már ő is fel-fel sóhajtott. Erre beindultam és még hevesebben kezdtem el szopni. Egyszer csak még jobban megfeszült a farka. Kivette a számból. Még nyalakodott egy kicsit, majd belém hatolt. Én már annyira felvoltam ekkor izgulva, hogy pár mozdulat után el is élveztem. Majd elvitt még kétszer, és utána ismét a vállamhoz térdelt és ismét a számba helyezte forró vastag farkát. Azt hittem, hogy a számba akar élvezni, de nem bántam. Elkezdtem szopni, nyúltam volna a kezemmel is érte, de ki voltam kötözve. Mikor már majdnem elvittem, megfogta a fejem, éreztem hogy most ő akar irányítani, de nem ezt tette, leállított, ismét a lábam között volt, és ismét belém hatolt. Intenzíven elkezdett dugni, és végül együtt mentünk el.

Örülök, hogy vele volt az első alkalom. Élveztem minden percét, minden kínt.

Oszd meg a bejegyzést:

Hasonló Bejegyzések

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése