Végül összeestem
Nemrégen írtam meg azt a történetemet, ahol kapcsolatban voltam, és pont egy kölcsönös játék/büntetésről számoltam be. Most pedig elmesélem nektek, hogy hogyan is ért véget a kapcsolatunk. Az egész úgy…

Engedjétek meg, hogy elmeséljem nektek életem első szexuális büntetését. Ekkor épp párkapcsolatban éltem. Nem sokszor fordult elő, de volt ilyen is. Mindent ki kell ugyan is próbálni. Na de a…

Az első eset amikor nyilvános helyen csináltam, az egy fiatal, barkácsbolti eladóval esett meg. Épp az új albérletemet újítottam fel akkoriban és sokat jártam a közeli barkácsboltba. Majd az egyik…

Egy régi ismerősöm fogadott be pár napra, amikor ez megtörtént. Már régebben is vonzott a teste, és mindig kíváncsi voltam a farkára. Így az egyik este nem bírtam magammal és…
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.