Engedjétek meg, hogy elmeséljem nektek életem első szexuális büntetését. Ekkor épp párkapcsolatban éltem. Nem sokszor fordult elő, de volt ilyen is. Mindent ki kell ugyan is próbálni. Na de a lényeg, amiért itt vagytok. A páromnak épp egy hosszú fárasztó napja volt, többször is kiakadt. Fáradtan hazaért, én vágytam egy kis romantikára. Igen romantikára. Viszont ő most nem volt vevő erre. Csak leült a gépe elé, bevitte a vacsoráját és elkezdett játszani. Én nagyon megkívántam őt, így nem is hagytam annyiban az egészet. Gyorsan felvettem a legszebb francia bugyimat, melltartómat, combfixemet és egy hozzá illő harisnyát. Összefogtam a hajam, majd magamra vettem egy selyem köntöst, majd felvettem egy magassarkút is. Megálltam a gardróbom előtt és néztem magam a tükörben. Gondoltam magamban ha már megzavarom, akkor igen csak szexinek kellene kinéznem. Elkezdtem keresgélni a fiókomban és meg is találtam amit kerestem, egy a “szettemhez” hasonló színű csipke nyakláncot. Gondoltam magam így már jó lesz. Elindultam abba a szobába ahol a párom tartózkodott. Nagyban benne volt már egy játékban. Megálltam előtte, rámnézett, de gyorsan tova suhant a tekintete. Megfogtam gyengéden az állát, felém fordítottam a fejét, majd elengedtem, közben megharaptam az ajkaimat. Majd szépen lassan kikötöttem a köntösömet. Láttam egy apró mosolyt az ajkain. De vissza akart fordulni a gépéhez. Ekkor én a jobb lábamat felemeltem és a székére helyeztem, olyan közel a csodálatos nemiszervéhez amennyire csak tudtam. Majd kecsesen előredőltem, megfogtam két kézzel a bokámat. A szemeimmel a szemeibe néztem, majd picit megbiccentettem a fejem, mintha csókot akarnék adni neki. Erre vevő lett volna, de gondoltam picit akkor már játszok vele és elkezdtem távolodni, ahogy a két kezem végighúztam a lábamon, majd a combomon. Majd levettem a lábam a székéről és szépen finoman ledobtam magamról a köntösömet. Ekkor hirtelen megraagdta a tarkóm, óh istenem, de jó lesz nekem, gondoltam magamban. Jó erősen fogta, de még nem fájt, magához húzott. Majdnem összeértek az ajkaink. Próbáltam megcsókolni, de nem engedte, csupán annyit mondott:

Az enyém vagy rosszcsont. Most veled kapcsolódok ki!

Ennek örültem. Végül is elértem a célom. Közben a másik kezével sem tétlenkedett. Elővette a farkát, majd a tarkómnál fogva odavezette a fejem.

Látod, őt kell kényeztetned, hogy kiengesztelj.

Ha így, hát így, gondoltam magamba, és már el is kezdtem volna játszadozni vele, amikor visszahúzta a fejem. Majd az arca felé fordította a fejem és mélyen a szemeimbe nézett.

Jó kislány.

Majd elengedte a fejem és hagyta, hogy elkezdjem kényeztetni. Úgy látszik átment ez az egész este egyfajta kölcsönös játszadozásba, így hát én se estem neki egyből. Szép finom mozdulatokkal és leheletekkel kezdtem. Gyengéden értem a kemény hímtagjához. Végig csókoltam, végig simítottam. Megmarkoltam a golyóit, szopogattam és csak ezután tértem rá a farka kényeztetésére. Finoman a markomba vettem, ránéztem a páromra, láttam a csillogást a szemeiben. Szép lassan a hegyétől a tövéig húztam a markom. Óh igen száraz volt és ezt éreztette is. Megragadta a tarkóm és maga felé fordította a fejemet. Tudtam mit akar, ám ha már egymással játszunk, adjunk az élvezetnek, így hát elkezdtem egyre gyorsabban mozgatni fel-le a kezem, persze még így is lassan csináltam. Közbe harapdáltam az ajkaim. Látta, hogy így nem fog elérni semmit és úgy engedte el a tarkóm, hogy egy picit lökött rajta. Ennyi elegendő volt ahhoz, hogy megadjam amit kérni akart. Az egyik mutató ujjamat elkezdtem finoman szopogatni, miközben a másik kezem még mindig fel-le járt a kőkemény hímvesszőjén. Majd kis idő múltán kivettem a számból a mutatóujjamat és finoman simogatni kezdtem fele a farkát miközben a másik kezem még mindig fel-le járt rajta. Majd leértem az aljához, picit jobban rászorítottam, majd a nyelvem hegyével elkezdtem körözni a makkján. Majd végig nyaltam a farkát végül finoman épp csak a hegyét bekaptam.  Megszívtam, majd haladtam kicsit lejjebb, és ez csináltam egészen addig amíg le nem rétem az aljára. Majd elkezdtem szopni, és a kezemmel is besegítettem. Majd a számból kivettem, és egyre hevesebben járt a kezem, gondoltam közel viszem, de láttam, hogy játszik velem, ekkor a számba vettem a golyóit és így folytattam. A kezem még gyorsabban járt, éreztem, hogy kezd közel kerülni. Ekkor lassítottam és ismét a számba vettem a farkát. Szép lassan játszadoztam vele. Egyszer csak érzem ismét az erős szorítását a tarkómon. Jó mélyre nyomta, többször is. Majd elegedet, hogy egy kis levegőhöz jussak. Ismét megragadott, ekkor már nem azon volt, hogy minél mélyebbre vegyem, átvette az irányítást és gyors és intenzív mozdulatokra késztetett. Egyszer csak elengedett, és hagyta hogy folytassam, a saját kedvem szerint. Egy kicsit még játszadoztam vele, majd úgy döntöttem, elviszem. Már majdnem meg is történt amikor is egyik kezével megragadta a tarkóm a másikkal a kezem. A fejem és a kezem elemelte a farkától. Felállt a székéből, felállított engem is a földről.

A puncid is az enyém.

Majd megragadott és feltett az asztalra. Picit hátradőltem, a kezeimmel megtámasztottam magam, a combjaim összezártam. Finoman a combjaim közé nyúlt a lehető legközelebb a csiklómhoz. Picit játszott vele, majd egy határozott mozdulattal szétnyitotta a lábaim. Finoman elkezdett játszani az ajkaimmal az egyik ujjával. Elkezdtem finoman szopkodni, majd még két ujját. Végül kivette a számból és az én nyálammal nedvesített be. Nem mintha szükség lett volna rá. Egy rövid ujjazást követően, keményen belém hatolt. Egyből felnyögtem és jó erősen megszorítottam az asztal szélét mindkét kezemmel. Egyik kezével a csípőmet fogta, a másikkal a tarkómat. Miközben jó keményen megdugott, erősen magához húzta a fejem és hevesen csókolt. Hatalmasakat élveztem. Végül elkezdett lassítani, a másik kezét is a csípőmre helyezte. Ekkor én az egyik kezemmel elkezdtem a csiklómmal játszani. Még egyszer elmentem így is. Majd éreztem, mindjárt robbanni fog. Ekkor kivette belőlem  a farkát, levett az asztalról, letérdeltetett. Egyik kezével megfogta az állam, maga felé fordított, a másikkal elkezdett maszturbálni. Én kerek szemekkel néztem a szemébe, kinyújtottam a nyelvem, és vártam az este gyümölcsét. Nem is kellett sok, a számba spriccelt, csak egy kevés ment mellé, de az is csak az ajkaimra, meg egy pici a melleimre. Elengedett, megfogtam a farkát, még ránéztem, lenyeltem. Körbenyaltam a szám, az ujjaimmal megtakarítottam a melleim, majd még egy kicsit játszottam a farkával, majd felálltam és megcsókoltam. Igen csak forró csókot kaptam a végén. Azt hiszem sikerült jobbá tennem a napját.

Oszd meg a bejegyzést:

Hasonló Bejegyzések

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése