Az előző posztomban azt írtam, hogy a másnap reggeli járattal terveztünk utazni New Yorkba. A terv az valóban ez volt, a napunk azonban teljesen fel lett forgatva.
Bár a szállodánk a reptéren volt, és előző este felmértük mennyi idő eljutni a terminálunkig, szeretünk időben kelni és időben indulni. Pont emiatt reggel 6-kor keltünk, kényelmesen elkészültünk, és útnak is indultunk. A földszinten bedobtuk a check-out ládába a kártyáinkat, majd elindultunk a 3-as terminál irányába.
Útközben több helyen is (és az alkalmazásban is) megnéztük, mely check-in pultok lesznek nekünk megfelelőek. Meg is érkeztünk, és láttuk, hogy ez teljesen más, mint Ferihegy. Lényegében csak self check-in (önkiszolgáló) pultok vannak. Elmentünk hát címkét nyomtatni, majd elmentünk a pultokhoz, ahol fel lehet adni a bőröndöket.
Feltettük az első bőröndöt, leolvastuk a vonalkódot, majd jött az üzenet, hogy személyzet általi ellenőrzésre van szükség. A közelben találtunk is egyet, ránézett a képernyőre, elvette az útlevet, gyorsan átnézte, majd engedélyezte a bőröndöt. Ugyanezt eljátszottuk a másikkal is.
Indultunk is volna a G kapuhoz (mivel előzetesen az alkalmazás is és az utastájékoztató kijelzők is ezt írták). Szerencsére mielőtt átmentünk volna az ahhoz tartozó security-n (biztonsági ellenőrzés), észrevettük, hogy megváltozott és a D-re kellett menni. Ez azért is fontos, mert teljesen külön van a két oldal, security check szempontjából is. Ismét a személyzet segítségére volt szükségünk, hogy mégis merre kell menni, biztosan átmenjünk-e a D-hez tartozó ellenőrzésen, nem fog-e megváltozni. Megkérdezte hova megyünk, elmondtuk, hogy New York-ba. Majd teljes természetességgel vágta rá, hogy az USA-ba utazóknak mindig a D-re kell menniük.
Aki ismer, az jól tudja, hogy én imádom azokat a megoldásokat, ahol nem kell emberrel beszélni, ügyfélszolgálat esetén egy betanított majommal problémamegoldást szimulálni. Elsőre ez a szituáció is kedvemre valónak tűnt. Azonban már az egész utazás legelején sikerült két olyan problémába ütközni, amihez személyzet kellett.
Ezen még túl is lendültünk, elindultunk hát a megfelelő security-hez. Odaérve azonban kaptunk egy push notification-t, hogy járatunkra késést írtak ki. Nem is keveset. 10:40 helyett áttették 15:00-ra. Az utastájékoztató felületen, azonban még ezzel kapcsolatban semmilyen infót nem láttunk. Nem vagyunk rutintalan utazók, sőt egyikünk ebben a szektorban dolgozik. Mégis kezdtük átérezni mindazt, amit az utasokban felgyűlik, mikor egyes esetekben, egyébként teljesen jogtalanul próbálják levezetni a feszültséget az adott járat személyzetén.
Ekkora késés esetén teljesen feleslegesnek tartottuk, hogy már akkor átmenjünk az ellenőrzésen, és valami kényelmetlen padon üljünk egésznap. Megkerestük a legközelebbi információs pultot, ők azonban semmilyen késést nem láttak, az ő rendszerük szerint időben indul. Nem mondanám, hogy ezek az egymásnak ellentmondó információk megnyugtattak volna bennünket.
Nosza, vegyük elő az alkalmazást, chat megnyit, ügyfélszolgálatra ráír. Nagy nehezen sikerült az automata üzenetek között elnavigálni egy élő emberhez. Ő közölte, hogy valóban késik, egy non-scheduled maintenance (nem tervezett karbantartás) miatt. Ekkor Flightradaron látok, hogy más lajstrom jelű gépet kapunk, gondoltuk meghibásodott, amivel mentünk volna, van ilyen. Akivel beszélgettünk adott fejenként 15 eurós vouchert (kupont), amit ételre-italra lehetett felhasználni. Megkérdeztük, hogy a kapu fog-e változni, a válasz az volt, hogy nem, ugyanúgy D-s kapu lesz majd. Ezt csak azért volt fontos, mert ekkor még azért motoszkált a fejünkbe, hogy bemenjünk-e vagy sem.
Felhívtuk a hotelt, mert a foglalásunk délig szólt, annak ellenére, hogy már reggel leadtuk a kártyát. Szerencsére pozitív választ kaptunk, menjünk vissza és kapunk kártyát a szobánkhoz, maradhatunk délig. Ekkora már csurom víz volt rajtam a póló, nem csoda, olyan 25-26 fok lehetett az épületben, én meg ilyen időben nehezen viselem a hátizsákot.
Elindultunk hát vissza. Recepción megkaptuk a kártyát, felmentünk a negyedik emeletre. A szobánk ajtajához érve azt láttuk, hogy elkezdték azt kitakarítani az új vendég(ek) részére. A takarító fiú csak németül beszélt, így nem igazán sikerült elmagyarázni neki, hogy hagyja ahogy van, nekünk tökéletes lesz. Kért öt percet, annyi idő alatt befejezi. Ez végül 15 perc lett, de még ekkor sem végzet, ekkor azonban sikerült valahogy megértetni vele, hogy hagyja a francba, engedjen be minket.
Végre bemehettünk a szobába, szárazruhába öltözhettem. Felhívtuk a biztosítót, akik ellentétben a Mapfree-vel, egyből felvették a telefont, készséggel álltak a rendelkezésünkre, és közölték, hogy fejenként 15.000 Ft értékben visszatérítést kapunk a késés miatt vásárolt élelmiszer, ital és amire még szükségünk lehet termékekből. Csak tegyük el a blokkot és majd küldjük el nekik. Végre valami jó hír. Már a hurghadai út esetén is inkább választottam volna a Colonade-et, de valamiért nem amellett döntöttünk, meg is szívtuk rendesen. Innentől nem kérdés kinél kötjük majd az utasbiztosításainkat. Nem csak fentebb említett összeg szól mellettük, de lehet arról lesz majd egy külön poszt.
A szállodába láttuk, hogy egy Trópusi ciklon tart New York felé. 60-65 km/h-ás széllökésekkel, monszun szerű esővel. Ezt követően pedig megláttuk a Flightradar-on, hogy a 10:30-as Chicago vitte el azt a gépet, amivel nekünk kellett volna menni. Valószínűleg akkor nem az a gép volt a hibás.
Pihentünk egy keveset, majd ismét elindultunk a terminál felé. Rutinosan átmentünk az ellenőrzésen, keressünk valami ebédet magunknak. Kaptunk egy linket, amin fel voltak sorolva, mely helyeken lehet érvényesíteni a légitársaság által adott vouchereket. Meglepő, de ahonnan mi a gépünk indult, egy üzlet sem szerepelt a listán. Nem mintha nem tudtunk volna megfizetni 1-1 ebédet, itt nem erről van szó, nálam szinte sose erről van szó. Annyi picit nyugtatott, hogy ha nem lehet felhasználni, akkor a biztosító úgyis visszafizeti. Nórinak támad azonban egy ötlete, hogy kérdezzük meg hátha olyanok is megadják a kedvezményt, akik nem szerepelnek a listán.
Ez valóban jó ötlet volt, az első hely, ahova betérünk (Ciao a Tutti), engedte felhasználni. Két Focaccia-t (egy görög feltéteset, és egy szalámisat), egy görögsaláta mix-et, egy valamilyen vaníliás krémest, valamint két Evian vizet vettünk. Először csak egy 15 eurós kedvezményt vontak le, majd miután szóltunk levonták mindkettőt. Elvileg a beszállókártyának le kellett volna olvasniuk, hogy ne tudjuk többször felhasználni, ezt azonban nem tették meg. Google-ben 3 csillagos értékelésük van (legalábbis jelen pillanatban), én azért talán kissé feljebb tenném.
Mire végeztünk az ebéddel, ki is írták, hogy D27-es kaput kell keresni. Ott leültünk, majd nemsokára kitessékeltek onnan bennünket, és elkezdték kordonnal körbezárni. Értetlenül álltunk ismét az eset előtt, de nincs mit tenni felálltunk és elhagytuk a területet. A személyzet egyik tagját kérdeztük, hogy most mi történik, meg mutattuk az elektronikus beszállókártyánkat, amit meglátva közölte, hogy azonnal menjünk papír alapúért, mert ide ez nem lesz jó. Na erről, sem e-mailben, sem az alkalmazásban nem kaptunk tájékoztatást. Elmentünk az Airlines Service Centerhez, ahol nem ült senki. Jó ideje ott álltunk már, mire megkérdeztük, hogy akkor most mi lesz, jön valaki? A válasz annyi volt, hogy egész nap itt kellene ülniük a piros ruhásoknak (Austrian egyenruha ugyebár). Csak nem jött senki, majd végül egy másik céghez tartozó hölgy azt mondta adjuk oda az útlevelet, és megpróbálja ő kinyomtatni nekünk. Szerencsére sikerült neki, indulhatunk vissza a kapuhoz.
Persze, közben megváltozott D29-re, de a 27-esnél a 29-re menőket ellenőrizték, beálltunk hát abba a sorba. A kordon elé felállított pultnál szemmel ellenőrizték az útleveleinket, és a már papír alapú beszállókártyánkat. Majd annyit kérdeztek, igényeltünk-e ESTA-t, és hogy mennyi időre megyünk. Ezután kaptunk egy pecsétet a beszállókártyára és beengedtek bennünket. Mint utólag kiderült, tökéletes lett volna az elektronikus is.
Persze lendüljünk ezen is túl. Leültünk a 27-es kapu előtt, mert csak ott találtunk szabad széket (miután egyszer már kitessékeltek innen bennünket). Alkalmazás szerint 14:00-kor kezdődik a beszállítás. Tudtuk, hogy nem leszünk az elsők között, akiket felengednek a gépre, mégis elindultunk a 29-es kapuhoz, hogy legalább lássuk mi történik, és jobban haljuk, ha valamit bemondanak. A boardingolás még 5-10 perccel később sem kezdődött meg (persze a gép sem volt még ott), tájékoztatást pedig nem adtak.
14:42-kor voltak hajlandóak először tájékoztatást adni, miszerint a gépet most hozták ki a hangárból, és csak most kezdték el felkészíteni a repülésre. Ez további késést jelentett. 15:22-kor végre leülhettünk a helyünkre.
Úgy terveztem, hogy minden nap végén kiteszek 1-1 posztot a blogomra, ezt azonban már most meg kell szegnem. Miközben ezen sorokat írom, otthoni idő szerint már 05:10 van. Ez azt jelenti, hogy ~23 órája vagyunk ébren. Ezért inkább alszok most egyet, és reggel befejezem a posztot, és utána teszem közzé.
Otthon most 09:57 van, itt 03:57, folytassuk a posztot. Az eredeti tervet a posztokkal kapcsolatban végül úgy módosítottam, hogy minden napról lesz poszt, csak nem nap végén, mivel valószínűleg nem a tegnapi lesz az egyetlen olyan nap, amikor is nem marad majd rá energiám. Na, de nézzük tovább a már tegnapi napot.
A gépen szerencsére semmi különleges nem történt, zajlott minden a megszokott módon. Amint elemelkedtünk elkezdték az ételeket melegíteni, előkészíteni a trolikat, majd míg melegedtek az első trolinyi ételek elindult a snack osztás, közvetlen utána az italos troli. Amint megmelegedett annyi étel, amivel megtelt egy troli, el is indultak. A két étel, ami közül választani lehetett, currys csirke, a másik pedig brokkoli, sajtos burgonyával.
Mi a csirkéset választottuk. Mellé kaptunk egy kis saláta mixet, hozzá olajos öntetet. Egy pici zsömlét, hozzá vajat. Desszertnek Sacher tortaszeletet. Ahogy szokott lenni, ehhez szintén tolták az italos trolit. Nórit egyébként teljesen meglepte, hogy ez utóbbit hányszor tolják. Majd még hozzá tettem neki, hogy ettől függetlenül bármikor kérhetsz még pluszba. Nyilván ezeket csak azoknak írom, akik még nem repültek, vagy csak low-cost társaságokkal.
Nagyon jól jött itt is a zajszűrős fejhallgató, jó pár csecsemő volt a gépen. Ettől függetlenül tényleg eseménytelen volt az út. A végén két kis zsömlét kaptunk hozzájuk 1-1 kenhető krémet. Szerencsére a vihar akkor még nem érte el a várost, így a landolás is simán ment.
Könnyedén átjutottunk az útlevél ellenőrzésen. Az meglepett, hogy ott nem volt kiosk, amin ki kellett volna tölteni az űrlapot, csak mentünk és válaszoltunk pár kérdésre.
A kérdések, amiket mi kaptunk:
- Férj és feleség vagyunk? Azt válaszoltuk, hogy nem, barát és barátnő.
- Milyen céllal jöttünk? Turisztikai céllal
- Vannak-e rokonaink, barátaink a városban? Nincsenek.
- Első alkalommal járunk az USA-ba? Nóri mondta, hogy ő igen, én nem.
- Hányadik alkalommal jár itt? Mondtam, hogy második.
- Mikor jártam itt legutóbb? Mondtam, hogy 2020
- Szóval négy éve? Ráhagytam.
- És New Yorkba hányadik alkalommal jár? Első
- Fognak vásárolni, pénzt költeni? Igen, egy keveset terveztünk.
Majd elkezdett programlehetőségeket ajánlani. Felvettük a bőröndöket, majd megkerestük a Coach USA társaság buszát. Menetközbe vettünk rá retúrjegyet, hisz majd ugyan ezen vonalon jövünk majd vissza a reptérre is. Egyszerűen imádom, hogy minden megy online, és minden jegy mehet egyenesen a wallet-be.
Hasonlóan Dubai-hoz, itt is mindenhol 18 fok környékére állítva a klímák, még a buszon is. Nóri teljesen átfagyott mire leszálltunk róla, nekem csak a nedves pólóm miatt volt kissé kellemetlen. Gépünk Newark-ra érkezett, onnan kb. egy óra volt elérni a szállásunkat. 3-4 sarokra rakott le a busz, kb. 5 perc séta alatt meg is lett a szálloda. Azonban az az ajtó, ahova ki volt írva, zárva volt. Kicsit arrébb találtunk egy másik ajtót, ami nyitva volt, és szintén Millenium volt felé írva.
Bementünk a recepcióra, átadtuk az útleveleinket, majd közölték, hogy nem ez a szálloda lesz, mert ez a Millennium Broadway, a Millennium Premier ott található, ahol először próbálkoztunk, de nincs semmi baj, közösek a rendszerek, sőt az épületen belül át is lehet menni, becsekkolnak minket itt. Amire nem számítottunk (hogy most elkerülte a figyelmünket, vagy nem is volt feltűntetve, ezt most nem tudom megmondani), hogy éjszakánként $100 depositot (letétet) kérnek, arra az esetre, ha rongálás történne. Kifizettük, megkaptuk a kártyáinkat, elmondták reggel mettől meddig van reggeli.
Majd rákérdeztünk az időjárásra, hogy ők mit hallottak napközben, mire kell számítani. Annyit mondtak, hogy elvileg szombatra és vasárnapra várható, szombaton lesz a legkeményebb. Az eső nagyon nagy lesz, és inkább benti programokat ajánlanak, de ha hét napot maradunk, akkor nem lesz probléma, lesz időnk kültéri programokra is.
Átmentünk épületen belül a mi szállodánkba, feljöttünk a 16. emeletre, majd benyitottunk a szobába. Nos igen, annak, hogy New York-ba vagyunk, ráadásul a Time Squer-en/közvetlen mellette, annak ára van. Amit vagy dollárban, vagy színvonalban fizetsz meg. Persze erre számítottunk, és alapvető problémát nem találtunk a szobával kapcsolatban. A bútorok kb. a 80-as évekből maradhattak itt (nem az ágymatrac az nem), a festve is legalább 20 éve lehetett utoljára. Nóri kívánsága azonban ez a szálloda volt, és én is teljesen más szemmel mérem, mint a többi utazásunk során. Persze minden felhallatszik, de ez talán azzal jár, hogy a nyüzsgés középpontjában szálltunk meg.
A viharból még sokat nem érzékelünk, meglátjuk mennyire kell átszerveznünk az elkövetkezendő két napot. Amennyiben nem tudunk majd kimenni, legalább kipihenjük a kissé kalandosra sikerült utunkat.
