Bob(esz) menni újra Amerika – New York #8 – 6. nap

Bob(esz) menni újra Amerika – New York #8 – 6. nap index kép

A szerdai napunkra csak a Bronxban található állatkertet terveztük. Azonban az eső az első napunkon elmosta az egyik foglalásunkat a Rockefeller Plaza tetején található: Top of The Rock kilátóteraszra. A szombati napon ezt sikerült átfoglalnunk szerdára. Előre még nem tudtuk, hogy aznap sütni fog a nap, de milyen szerencse, hogy szerda reggelre tetettük át az időpontunkat. Ragyogó napsütésre ébredtünk, mintha a burát, amely eddig New Yorkot körbevette, levették volna a városról, tiszta ég fogadott minket.

Tudatosan, a legelső időpontra kértük új jegyünket. Egyrészt, szerettük volna elkerülni a hosszas sorban állást, másrészt minden napunkat sikerült eléggé zsúfolttá tennünk. A szokásos reggeli elfogyasztása után, már rutinosan, GPS és egyéb tervezés nélkül indultunk aznapi első úticélunk felé. Míg sétáltunk, arról beszélgettünk, hogy szinte egy teljesen másik arcát látjuk a városnak napsütésben. Olyan volt, mintha egy új utazás kezdődött volna.

Készült pár fotó az útba eső látványosságokról, hogy ne csak komor hangulatban legyenek meg emlékünkben, majd el is értük a kilátóhoz vezető földszinti bejáratot. Meglepetésünkre egy háztömbnyi hosszan kígyózott a várakozók sora. Nemsokkal később két külön sorba szedtek minket, és ismét megbizonyosodhattunk róla, megérte előre gondoskodni az új időpontról. Ugyanis akinek régi jegye volt, és szerette volna újra cserélni, annak igen sokat kellett erre várniuk, majd újra kiállni a sort, hogy feljuthassanak.

IMG E8015 scaled

Mivel nekünk volt erre az időpontra szóló jegyünk ezért nagyon gyorsan bejutottunk és a lifttel a 67. emeletig utaztunk. Innen egy emeletet még mozgólépcsővel mentünk felfelé, amikor is elénk tárult a gyönyörű látvány: maga New York a magasból. Ezen emelet szélén, magas plexi fal óvta mind a panorámát csodálókat, mind az épület alatt tartózkodókat az esetleges balestek elkerülése végett. A mozgólépcsőn felérve először az Empire State Building tárult elénk, amely kiemelkedik a sok felhőkarcoló közül. A túloldalra sétálva pedig a Central Park kápráztatott el bennünket (ekkor még) zöldellő mivoltával a beton rengetegben.

IMG E8006 scaled

Körbe teljesen sajnos nem tudtunk menni a kilátóteraszon, mert felújították az Central Park-i oldalt, viszont egy emelettel feljebb, (ahová lépcsőn jutottunk fel, ez volt a 70. emelet) már a kilátást zavaró plexi nélkül fogadhattuk be az elénk terülő városképet. A szép időnek köszönhetően elláttunk egészen a Szabadság-szoborig, illetve a túloldalon oldalon a Central Parkon túlra is. Rengeteg fotót és videót készítettünk, hisz a fényviszonyok megfelelőek voltak a gyönyörű felvételekhez. Egy órát időztünk el, majd a szállásra visszaérve magunkhoz vettük a hátizsákunkat és Bronx felé vettük az irányt.

A bronxi állatkertbe minden szerdán ingyenesen léphetnek be a látogatók. Ehhez nem kell mást tennünk, csak az adott héten hétfő délután nyitó felületen, foglalni magunknak jegyet. Erre azért van szükség, mert korlátozva van a napi maximum belépők száma. Nóri rengeteget nézte az állatkertben forgatott “Az állatkert” című sorozatot, így pláne jó volt, hogy eljuthattunk oda. Másrészről szinten minden utazásunk során meglátogatunk 1-1 állatkertet.

Számomra azonban ezen látogatások mindig is vegyes érzelműek. Annak ellenére, mennyire is szeretem, sőt rajongom a technológiákat, a fejlődést, imádom a természetet és az élővilágot. Épp ez utóbbi miatt mindig, egyfajta szomorúsággal tölt el bezárva látni őket. Nagyon nehezen viselem, mikor látom a sok retardáltat, akik kocogtatják az üveget, ingerlik az állatokat, csak azért, hogy szórakozzanak, vagy elkészíthessenek 1-1 szuper insta-képet.

20230927 125446 scaled

Ugyan akkor (és lehet ezzel csak saját lelkibékémet próbálom nyugtatni), hiszem (vagy inkább csak remélem), hogy jól bánnak velük, és odafigyelnek szükségleteikre gondozóik. Ráadásul olyan fajokat is láthatunk, melyeket a vadonban már nem láthatnánk (az emberi mohóság és nemtörődömség miatt).

20230927 125455 scaled

Nyilván, ha visszatekintünk a föld történelmébe, tűntek el fajok teljesen, az ember felbukkanása előtt is, ez azonban nem kellene, hogy felmentést adjon tetteink alól. Ugyanis nem mindegy, hogy az evolúció, egy kataklizma vagy más természetes folyamat vezet idáig (bár végső soron az emberi tevékenységek is tekinthetőek a természet egyfajta megnyilvánulásának, hisz az evolúció révén jutottunk el oda, ahol most tartunk), vagy a gyarlóság. És ezzel félbe is szakítom eme eszmefuttatásomat, és evezzünk vissza utazásunkhoz.

20230927 142029 scaled

A 2-es jelzésű metróval körülbelül 45 percet utaztunk a külvárosig. Több kapun keresztül lehet belépni az állatkertbe, mi az egyik legtávolabbin léptünk be, amely utólag, mint kiderült, megint csak egy szerencsés választás volt, hisz onnan észak-dél irányba, lejtőn keresztül tudtuk bejárni az egész parkot.

20230927 141229 scaled

Az ingyenes belépés “hátránya”, hogy vannak olyan állatok / területek / látványosságok, amelyeket így nem lehet megnézni, mint például az Ázsiai részen lévő “monorail” kisvasút. melyre külön be kell fizetni, vagy a “kongói ösvényen” a gorillák megtekintéséhez külön jegyet kell váltani. Ezek azonban nem vettek el az élményből, hiszen több olyan állattal találkoztunk, amelyeket még soha nem láttunk.

20230927 132952 scaled

Első állomásunk a madárház volt, melyben rengeteg érdekes madarat láttunk. A madarak általában Nórit nem kötik le, itt azonban láthattunk, (csak hogy egyet kiemeljünk) Kiwi madarat melyet még sehol sem láttunk vagy a préri madarai: fehérfejű rétisas, a félelmetes szirti-sas.

20230927 123312

Érdekes megfigyelni egyik-másik állatkertben, hogy hogyan vannak elhelyezve az állatok, mennyi helyük van, milyen módon van kialakítva a helyük. Itt jóval nagyobb és jóval környezet közelibb kifutók állnak az állatok rendelkezésére, mint bármely hazai állatkert esetén. Ez mindenképpen pozitívum volt számunkra.

20230927 152453 scaled

A Madagaszkár-házban sajnos a fosszák nem bújtak elő, azokat sem láttunk még. A pillangó-ház is nagyon tetszett. A “Himalayan Highlands” -en gyönyörű hópárducokat láttunk és “Az állatkert” sorozatban egyszer bemutatott “Amuri darukat” is megtaláltuk. Őket kimondottan kerestük is, nem azért, mert sokat tudtunk volna róluk, vagy mert számunkra annyira érdekesek lettek volna. Csupán csak azért, mert nagyjából az utazásunk előtti héten láttuk a már említette műsor azon epizódját, amiben bemutatták őket.

20230927 1540120 scaled

A legtöbbet talán a medvéknél időztünk. Egyrészt, mindig is csodáltam őket, és végre nem egy picike, ingerszegény területre voltak magányosan bezárva. Másrészt, sikerült elkapnunk, ahogy játszanak és verekednek. Az egyik szándékosan hergelte a másikat, annak territóriumának határait folyton folyvást settenkedve, átlépve. Délután 3-4 óra körül fejeztük be a sétánkat az állatkertben.

IMG E8089 scaled

Ezután a város déli része felé vettük az irányt. A város híres “Chinatown” -jában, azaz kínai negyedében vacsoráztunk meg és az East River partja felé sétáltunk a naplementében. Ott ugyanis van egy olyan móló (Pier 35), ahonnan látni a Brooklyn-és a Manhattan hidakat, vannak hinták, amiken lehet ücsörögni és nézni a gyönyörű naplementét. Ezzel zártuk a napunkat.

Oszd meg a bejegyzést:

Hasonló Bejegyzések

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

Összes tiltása
Összes engedélyezése