Messze sodródtunk te meg én. Elengedtünk egymás kezét, s a bús fuvallat orkánná erősödve építette a mérföldeket kettőnk közé. Míg te partot fogtál én csak sodródtam a világ pereme felé, oly sebesen, hogy már semmi sem állíthatja meg a végtelenbe zuhanásom. A szívemet marcangoló fájdalom táplálja a viharos szelemet, nincs ki kifoghatná azt vitorlámból. Oly rég történt, hangod már nem csendül fülembe, arcod már homálylik szemeim előtt, egyedül a nálam hagyott sötétség mi emlékeztet rád. A sötétség mely e vihart szülte.
Fájdalom/Bánat
Az Utolsó Út
Lebegsz a végtelen világűrben, ahol már semmi sem köt semmihez. A távoli csillagok elérhetetlenül pislákolnak, a hideg sötétség teljesen körülölel. Az elszigeteltség súlya rád nehezedik, ahogy egyedül sodródsz a kozmoszban. Egy utolsó gondolat motoszkál benned: mi értelme harcolni, ha nincs kiért vagy miért? Az univerzum válasza némán, ridegen figyel.
