
Konzolra omlott könnyek
Dal a kimerültségről, a munkahelyi stressz okozta mentális leépülésről.

Dal a kimerültségről, a munkahelyi stressz okozta mentális leépülésről.

Ebben a posztban egy személyes hangvételű szöveget mutatok be, amely a belső tűzről és az előrehaladásról szól. Ez nem csak egy történet, hanem egy próbálkozás arra, hogy kiderüljön, mit hoz ki egy “AI” egy kapott szövegből zene terén.

Egy éjszaka az irodában, mely mindkettejük számára a végső állomást jelenti.

Az élet Amikor már úgy tűnik, hogy mindennek vége, neked akkor kell a legerősebbnek lenned. Meg kell mutatnod, ha nem is a világnak, de legalább önmagadnak, hogy igenis képes vagy…

Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor én most mellette vagy ellene vagyok-e a változásoknak? Bevallom nem egyszerű felismerni.

Tetszik az önmarcangolás, a tettre vágyás stb. Be kell vallanom, hogy szülővárosomból épp azért jöttem el, amiért főhősünk otthagyta a földet. Egyszerűen fojtogat valami, ha elképzelem, hogy ott élem le az életemet.

Megy már szeptember óta, csak azt tudnám, hogy miért? Szerintem télen sem lenne rá szükség, legalábbis nem olyan intenzitással mint ahogy használják.

Tévedés, hogy a társadalom nevez titeket kurvának. A mai társadalom tudatában ez a kifejezés már nem, vagy megváltozott értelemmel létezik csupán.

Vegyes érzéseim vannak a könyvel kapcsolatban. Kicsit jó, kicsit rossz. Érdekes, de közben unalmas.
A leggyakrabban előforduló címkék ebben a kategóriában — kattints rá, és látod miről beszélnek a posztok.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.