Lebegsz a végtelen világűrben, ahol már semmi sem köt semmihez. A távoli csillagok elérhetetlenül pislákolnak, a hideg sötétség teljesen körülölel. Az elszigeteltség súlya rád nehezedik, ahogy egyedül sodródsz a kozmoszban. Egy utolsó gondolat motoszkál benned: mi értelme harcolni, ha nincs kiért vagy miért? Az univerzum válasza némán, ridegen figyel.
Egy éjszaka az irodában, mely mindkettejük számára a végső állomást jelenti.
Nehéz lépteit csönd és sötétség követte. Bármi, ami mellett elhaladt, elhalkult és fényétvesztette. Az utcalámpák elaludtak, az üvöltő autóriasztó végleg elnémult. Nincs hát visszaút.
Hiába hagynál hátra kenyérmorzsát, hogy vissza találhass, túl hirtelen ránt vissza az új erőre kapott burok. Egy újabb harc kezdődik.
Te, aki a soraimat olvasod, ha tudnád, hogy mennyi düh, és mennyi indulat van bennem, talán nem is akarnád tovább olvasni, mert rádöbbennél, hogy nem akarsz olyanná válni mint én
Tetszik az önmarcangolás, a tettre vágyás stb. Be kell vallanom, hogy szülővárosomból épp azért jöttem el, amiért főhősünk otthagyta a földet. Egyszerűen fojtogat valami, ha elképzelem, hogy ott élem le az életemet.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
