A hétfői napunkon a Szabadság-szoborhoz és Ellis Islandre terveztünk látogatni. Még nem tudtuk, hogy milyen időnk lesz, így ezeket nem ütemeztük át. Az erős esőzést hétvégére ígérte az előrejelzés, hétfőre már azt írták elvonul a rossz idő. Legnagyobb bánatunkra ez közel sem így történt. Ismét esőben vágtunk neki a napi programjainknak.
A legnagyobb problémát az jelentette, hogy lassan száradtak a ruháink. Nekem pld egyik kabátom, valamint egyik cipőm sem száradt meg az éjszaka folyamán. Szerencsére hideg nem volt kint (16-17°C olykor 19°C), így vizes ruhában sem fáztunk.
A programleírásban, a Szabadság-szoborhoz és az Ellis Island-hez közlekedő komptársaság azt ajánlotta, hogy indulásunk előtt 2 órával érdemes megjelenni, a biztonsági ellenőrzések végett. Mi így is tettünk. Nem sokkal reggel 6 óra után indultunk útnak, hogy 7 órára ott legyünk a helyszínen, és a legelső, 9 órási komppal meg tudjuk kezdeni az utunkat, hiszen az 4-5 órát is igénybe vehet. (Mint később kiderült, az első időpontra nem vonatkozik ez az ajánlás.
Ekkor vettük igénybe először a New York-i tömegközlekedést. Otthon úgy terveztük, hogy metró kártyát veszünk, de mivel az első két napon végül nem volt rá szükségünk, és azt is kezdtük látni, hogy napi 1-2 alkalommal többnél nem is lesz rá szükségünk, így a “Tap to pay” megoldás mellett döntöttünk. Ami azt jelenti, hogy csak a bankkártyánkat (legyen az digitális vagy fizikai) oda kell érinteni a belépéskor.
Szerencsére ebben az esetben sem kell minden egyes belépésért fizetni. Az első érintéstől kezdve számol 7 napot. Amennyiben ebben a periódusban már elértük a $34 értéket, akkor onnantól a periódus végéig nem számol fel plusz költségeket. A periódus végén, az első érintéses fizetésnél pedig az egész újra kezdődik. Persze mindenkinek magának kell eldönteni, hogy melyik megoldás az optimálisabb számára. Számunkra ez volt a legoptimálisabb.
Nagy segítségünkre volt még a Transit nevű alkalmazás, mellyel könnyedén megtervezhettük, hogyan jutunk el egyik helyről a másikra, melyik aluljárón érdemes megközelíteni az adott metró vonalat, valamint melyiken érdemes feljönni, hogy a lehető legközelebb kerüljünk úticélunkhoz.
Reggel 7-re meg is érkeztünk, azonban még senki sem volt, aki beengedett volna minket a hajókikötőbe. Így egy hirtelen ötlettől vezérelve, a programjaink utánra tervezett Wall Street negyedének a bejárását megejtettük. Megnéztük a híres bikát, a tőzsde épületeit. Majd 1 órával később tértünk vissza a kikötőbe, hogy túlessünk a biztonsági ellenőrzésen és besorakozzunk a hajóhoz.
A hajón jó helyünk volt. A felső emelet jobb oldaláról (bár esős időben) szépen látszott a Szabadság-szobor. A nemzeti parkba megérkezve óriási szél fogadott bennünket az eső mellé szegődve. Elkészültek a kötelező képek a szoborral, gyönyörködtünk nagyságában és a múzeumot is körbejártuk, amely az építéséről, történetéről szólt.
Ezt követően tovább utaztunk, szintén hajóra szállva Ellis Island-ra, ahová minden bevándorló érkezett anno. Itt egy részletes képet kaptunk arról, hogy mi volt az épület feladata, milyen lépéseket kellett tenniük az ideérkezőknek. A telefonunk QR-kódját beolvasva a családunkból esetlegesen Amerikába érkezők adatait is le lehet tölteni (mikor érkeztek, melyik hajóval stb.)
Az Ellis Island-et elhagyva, egy pár percre kitisztult az idő, így végre Manhattan felé hajózva láthattunk valamit a városképből is. És bár a felhők némi áttekintést engedtek a városra, a szél akkora volt a komp felső fedélzetén, hogy rendesen kapaszkodni kellett, miközben készültek a felvételek. Bár volt ennek egy nagyon pozitív hatása is. A ruháinkat és cipőinket pillanatok alatt varázsolta ismét szárazzá és ezáltal kényelmessé a napunk további részét.
A Battery Parkba visszaérkezve, utunkat a World Trade Center felé vettük, ahol megtekintettük a 9/11 emlékművet. És egy újfajta bevásárlóközpontot/installációt: Az Oculust. Innen több metróvonal is elérhető, több New Jersey vonat megállójaként és mint bevásárlóközpont is üzemel.
Egy újabb amerikai étteremláncot próbáltunk ki: Raising Cane’s Chicken Fingers. Meglepetésünkre élő DJ fogadott minket. Majd egy kis édességre vágytunk és a TLC- csatornáról ismert Carlo’s Bakeryben két muffint vásároltunk.
Az este „1 dolláros” estét tartottunk. A Times Square-n lévő egyik souvenir boltban rengeteg $1-os ajándéktárgyat lehetett kapni, amiből a családunknak tudtunk válogatni. Majd a többektől sokat hallott $1-os pizzát is szerettük volna megkóstolni. Azonban helyesbítenék, először a Joe’s Pizzázójába szerettünk volna enni, azonban fél háztömbnyi volt a sor, a pizzázó híres a finom ételéről és persze egy film is idekapcsolódik: Pókember az egyik Joe’s Pizza-nak futárkodik az egyik részben.
Tehát a közelben lévő $1-os pizzázó felé indultunk, amely már nem is $1-ért árul pizzát, ez is inflálódott, a sima pizzák, mint a sajtos, sonkás, szalámis $1.75-be kerültek. Azonban jó nagy szeletet kaptunk melegen, kettő-kettő szelettel jól is laktunk. Nóri dupla-sajtosat és sonkásat választott. Én ananászosat és buffalo csirkéset kósoltam meg.
